A Hajós-Bajai borvidék a Duna-Tisza között található a Duna bal partján, Szekszárddal nagyjából szemben. Altalaját a Bácskai lösztábla északi része adja, melyet egyes helyeken a kunsági futóhomok, máshol a Gemenc barna erdőtalaja takar.
A tájegység kincse nem arany és drágakő, hanem valami annál
is értékesebb: a diverzitás. Nemcsak nemzetiségekben és kulturális hagyományokban
változatos, de növény- és állatvilága is páratlanul gazdag.
Ez annak köszönhető, hogy három tájegység találkozásánál
fekszik: a Kunság, a
Gemenc és a
Bácska randevúzik itt, és mindegyik
megajándékozza a vidéket összes kincsével.
Az 1800 ha termőszőlőt a borvidékhez tartozó 12 településen évszázadok óta termesztik. A borvidék öt településén élő német ajkú lakosság magával hozta a szőlőművelés és borkészítés szeretetén túl az őshazában termesztett fajtákat is, így került e vidékre a kékfrankos, a rajnai rizling és a zöldveltelini.
A mai Hajós-Bajai borvidék 2066 hektáros területe az Alföldi borvidék egy részéből vált ki, amely 1998-ban a Hajós-Bajai borvidék elnevezést kapta. Ez a termőtáj mindig is különbözött az általános alföldi termőtájtól, hiszen az itteni szőlők nem homokon termettek, hanem elsősorban lepelhomokkal és erdőtalajjal fedett agyagtalajon, de helyenként lösztalajon. A homokréteg vastagsága a talaj termékenysége szempontjából meghatározó. A vékony rétegű lepelhomokkal fedett talaj a legkedvezőbb a mezőgazdasági növények számára. A napsugárzás havi és évi összege magas a borvidék területén. A Hajós-Bajai borvidék átlagosan 30-40 m–rel magasabban fekszik, mint a környező vidékek.
Fajtaszerkezetben a hagyományos alföldi fajták mellett már a számottevő a Chardonnay, a Rajnai rizling, a Kékfrankos, a Zweigelt, a Kékoportó, a Cabernet sauvignon és Kadarka terület is. A borvidék talaj és éghajlat adottságai és a tengerszint feletti magassága alapján inkább a Szekszárdi borvidékhez hasonlít, mint az Alföldön lévő szőlőterületekhez, hiszen e területek a Tolnai Dombság lefutásának részei, amit csak a Duna szel ketté.