Posted on július 7, 2019 at. július 7, 2019 by gonda.anna

Válaszol a Biokontroll Hungária:

Minden tételt vizsgálnak vegyszermaradékra? Mikor vesznek mintát, hol és ki vizsgálja?
Az EU bio jogszabálya gyanú esetére kötelezõen elõírja a termék mintázását és analitikai vizsgálatát. A vizsgálatokat mintavételre és vizsgálatra akkreditált laboratóriumok végzik. A Biokontroll ezzel a feladattal a Fejér Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat velencei növényvédõszer vizsgáló laboratóriumát bízta meg, ahol rendkívül érzékeny eljárásokat alakítottak ki és alkalmaznak kérésünkre. Hozzá kell azonban tenni, hogy a biotermék fogyasztója nem csak egészségtudatos, hanem rendszerint környezettudatos vásárló is. Ebbõl a megközelítésbõl a negatív szermaradék vizsgálat neki nem sokat mond, hiszen nem tudja belõle, hogy vajon nem is használtak-e környezetromboló vegyszert, avagy “csak” már nincs ott kimutatható mennyiségben, mert közben alkotóira bomlott. A biotermék fogyasztó nem csak azt várja el, hogy ne legyen vegyszermaradék a termékben, hanem azt is, hogy ne is használják õket a termelésben. Ha egy analitikai vizsgálat negatív, még nem jelenti, hogy nincs is benne szermaradék, hiszen egyrészrõl nem biztos, hogy azt keresték benne ami ott van, másrészt a növényben lévõ (ki nem mutatható) ultra kis mennyiségû szerek hatása sem hanyagolható el. Ezekbõl a szempontokból kiindulva többet mond a ma alkalmazott termelési folyamat ellenõrzés, mint a végtermék analitikai vizsgálata.

 

Honnan lehet tudni, hogy a bio késztermékbe bio alapanyagok kerülnek?
A helyszíni ellenõrzések során meggyõzõdünk arról, hogy minden, az üzembe érkezõ mezõgazdasági alapanyag rendelkezik-e megbízható igazolásról a bio eredetre vonatkozóan. A számlákon, árukísérõ bizonylatokon szerepelnie kell a bio megjelölésnek, és a beszállítónak tanúsítvánnyal kell igazolnia azt, hogy jogosult volt a biotermék forgalmazására. A feldolgozónak anyagmérleget kell készítenie – amelyet ellenõrzünk –, hogy a receptúra alapján kiszámítva a bejövõ mennyiség lehetõvé tette-e a kimenõ (feldolgozott) mennyiségû termék elõállítását!

 

Elõfordulhat-e, hogy szokványos termékbõl megnövelik a betakarított “bio” termék mennyiségét?
Az állattartásban nem engedjük meg, hogy egy gazdaságon belül azonos fajon belül bio és nem bio állatokat tartsanak. A növénytermesztõk azonos (vagy nehezen megkülönböztethetõ) fajtát nem termeszthetnek a két gazdaságrészben. A párhuzamos gazdaságokban (ahol nem bio és bio gazdálkodás is folyik) különös gondot fordítunk a keveredés megelõzésére tett intézkedések ellenõrzésére. Adott esetben a betakarításkor helyszíni szemléket tartunk. A gazdaságok készletnyilvántartásait mindig ellenõrízzük. Az esetleges bekeverésre (ha nem a gazdaságon belülrõl jön akkor is) utal a táblák – adottságokhoz, idõjáráshoz, környezetéhez stb. képest – magas hozama, amit az ellenõrzés általában kiszûr. Ilyenkor a fajtaazonossági vizsgálat elvégzésével egyértelmûen megállapítható a bekeverés.

 

Elõfordulhatnak-e – ismervén a társadalmi közállapotokat -, hogy valaki “könnyebben” kap tanúsítványt?
Az MSZ EN 45011 szabványban meghatározottak szerint kialakított tanúsítási folyamatunk gyakorlatilag kizárja a “fekete” eljárásokat. A tanúsítvány kiadása, hitelesítése nem ügyvezetõi hatáskör. A Nemzeti Akkreditációs Testületnél és az FVM-nél nyilvántartott tanúsítóink (akik ugyancsak jól képzett szakemberek) végzik ezt a munkát az ellenõrök által készített jelentések alapján. Bizonyos esetekben a tanúsító bizottság hoz döntést.

 

Mennyire hatékony az éves egyszeri átfogó ellenõrzés rendszere, képes-e a csalások visszaszorításra?
Sajnálatos, hogy a biogazdálkodás sem tudja függetleníteni magát a jelen társadalmi folyamatoktól. Elsõként le kell szögezni, hogy az ellenõrzõ szervezet nem nyomozó hatóság. Fõ feladatunk kontrollálni, hogy jól értik-e a szabályokat a gazdák, hogy az általuk kiállított bizonylatok, a bemutatott nyilvántartások tükrözik-e az elõírások betartását vagy nem. Az ellenõrzéseket olyan kritikus idõpontokra ütemezzük és úgy folytatjuk le, hogy az eltérések legtöbbször észrevehetõk. Ahogy a vámosoknál, egy rossz mozdulat, nem szembenézés, zavart és mesterkélt viselkedés az “itt valami nincs rendben” üzenetét hordozza ellenõreink számára. Apró elváltozások a növényeken, a károsítók és/vagy gyomok teljes hiánya, árulkodó keréknyomok, és még sok (el nem árulandó) jel beszél az elkövetett szabálytalanságokról, amely alapján felmerül a gyanú, és akkor következik a mintavételi és vizsgálati eljárás, aminek bizony komoly anyagi következményei is lehetnek. A szigorú elõírások betartására szorít a bejáratott piacok elvesztésének veszélye is. Ebben a körben egy lebukás helyrehozhatatlan arcvesztéssel jár. Ha valaki csalás miatt esik ki errõl a piacról, annak híre megy nem csupán itthon, de az ügy – jelentési kötelezettségünkbõl adódóan – az EU illetékes tisztviselõihez is eljut. További visszatartó erõ a támogatási rendszer. A biotermelõk kb. 90%-a kap EU és hazai forrásból támogatást, amelyet a támogatási program kezdetéig visszamenõlegesen, kamatostul kell visszafizetnie annak, aki kizárásra kerül az ellenõrzési rendszerbõl.

A fõ probléma egyébként nem annyira az ellenõrzésben lévõ gazdaságokkal van, mindinkább azokkal, akik csak azt mondják termékeikrõl, hogy az bio. Ellenük legtöbbet a fogyasztók tehetnék, azzal, hogy elkérik a tanúsítványokat, illetve csak szabályosan jelölt bioterméket választanak (legyen rajta az ellenõrzõ szervezet neve és kódszáma, pl. Biokontroll Hungária, HU-ÖKO-01). Ilyen esetekben a rendõrség, a fogyasztóvédelem, az állategészségügy feladata a csalók kiszûrése és megbüntetése, akik közül eddig csak az utóbb említett hatóság volt hajlandó a “bio üggyel” foglalkozni.